All for Joomla All for Webmasters
Határon Túli Magyarokért Egyesület

1956 SZABADSÁGHARCOSAI

Forrás: www.napitortenelmiforras.blog.hu

Hírek

1956 SZABADSÁGHARCOSAI

Az október vége és november eleje blogunkon is az 1956-os forradalom és szabadságharc jegyében telik, így a miskolci sortűzzel, a T-34-es harckocsival és a Nemzeti Múzeumban tomboló tűzzel foglalkozó cikkeink után mai posztunkban tegyünk fel és tisztázzunk néhány kérdést az úgynevezett pesti srácokkal, a forradalmi események fiatal korosztályaival kapcsolatosan.

„Mennyből az angyal – menj sietve 

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony.

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Márai Sándor: Mennyből az angyal. 1956.

De kik is voltak a pesti srácok?

1956 őszén, a Budapest utcáin vívott fegyveres harcok oroszlánrészét a „pesti srácoknak” nevezett tízen- és huszonéves kamaszok, fiatal munkások, egyetemisták, diákok és fiatal felnőttek vívták. Ám nem szabad elfelejteni, hogy mellettük az idősebbek közül is kerültek ki szabadságharcosok, példának okáért a főként fiatalokból álló Széna tériek parancsnoka az 1956-ban 58 éves Szabó János, „Szabó bácsi” volt, aki rövid időn belül nagy népszerűséget és tekintélyt szerzett magának. 1957. január 19-én a forradalmat követő megtorlások során kivégezték, annak ellenére, hogy emberségesen bánt a harcok során túszul ejtett államvédelmis foglyaival. Iván-Kovács László és Pongrátz Gergely, a corvinisták első és második parancsnoka a forradalom és szabadságharc idején 26, illetve 24 évesek voltak.

Az idősebb korosztályokra példa még az Angyal István és Csongovai Per Olaf által vezetett Tűzoltó utcai fegyveres csoport, az említett parancsnokok 1956-ban 28, illetve 26 évesek voltak. A Tűzoltó utcai csoport egyébként rendhagyónak számított, ugyanis politikai irányvonalában különbözött a többitől, Angyal és Csongovai hatására baloldalibb volt más fegyveres alakulásoknál. Nagyjából 30–50, főleg munkásszármazású fiatal fegyveres alkotta (persze a létszám folyamatosan változott), központjuk a Tűzoltó utca 36. sz. alatti Garázsipari Vállalat telephelye volt.

Angyal István vasbetonszerelő volt, aki a sztálinista rendszerből korán kiábrándult, azonban továbbra is rendületlenül hitt a marxi-lenini, alulról szerveződő demokratikus társadalomban. Angyal naivitása a harcok alatt nyilvánult meg igazán, mivel szinte végig reménykedett abban, hogy tárgyalni lehet a szovjetekkel. November 7-én az októberi szocialista forradalom tiszteletére a Tűzoltó utca környékén a nemzeti lobogó mellé kitűzette a házakra a vörös zászlót is (a szovjeteket azonban természetesen nem hatotta meg ez a „gesztus”). Angyal november 8-tól a Péterfy Sándor utcai kórházban Csongovaival együtt folytatta a forradalmi tevékenységet: röpiratok, felhívások szövegezését, sokszorosítását, terjesztését. Többször próbált meg kapcsolatba lépni Kádár Jánossal, hogy számon kérje rajta korábbi megállapodásaik megszegését. Angyal a forradalom és szabadságharc alatt még erősen bízott Kádárban, röpcéduláiban ellenben a politikai vezetők közül leginkább őt tette felelőssé a kialakult tragikus helyzetért, és a forradalom leveréséért. Egy általa terjesztett röpcédula felirata:

„Az árulók között utolsó a sorban: Kádár János! Bűnei ezerszer nagyobbak, mint minden elődjének: nemzetirtás, hazaárulás, gyávaság! A halottak nevében, a magyar nép halottai nevében egyaránt vádoljuk és vonjuk felelősségre Őt és gazdáit…” 

November 16-án reggel az új karhatalomhoz tartozó egységek Agyalt a Budapesti Rendőr-főkapitányságra vitték. November végén és december elején megírta önvallomásait, a kihallgatások során meg sem kísérelte félrevezetni a hatóságokat, mivel úgy gondolta, hogy az igazság feltárása hasznára válik a forradalom utóéletének. Két évig tartó fogság után, 1958. december 1-jén kivégezték.

Következő kérdésként felvetődhet az is, hogy hol voltak a Budapest utcáin fegyverrel és benzines palackokkal szovjet harckocsik és rohamlövegek ellen harcoló srácok szülei? Miért engedték őket részt venni az összetűzésekben, miért nem tettek semmit? A válasz egészen egyszerű: a fiatalok többsége elszökött otthonról, hogy csatlakozhasson a harcokhoz, illetve szüleik vidéken laktak, de több árva is volt közöttük.

A pesti srácok a rendelkezésre álló könnyű kézifegyverekkel (ismétlőpuska, géppisztoly, pisztoly) éles harci körülmények között, autodidakta módon, vagy egymást segítve igyekeztek megismerkedni. A tapasztaltabb felkelők mindent megtettek azért, hogy az „újoncnak” számító fiatalok is fel tudják venni a küzdelmet a szovjetek ellen, harcértékük jóllehet kérdéses volt. Így azonban – mint az várható volt – több baleset is történt a fegyverekkel „játszadozó” tinédzserek között, akiknek leszerelését november első napjaiban is csak nehezen tudták végrehajtani. A „molotov koktél” – bár használata igen veszélyes volt – népszerűnek számított a fiatal felkelők körében is, számos szovjet tankot sikerült kiiktatniuk ennek az 1939–1940-es szovjet–finn háború során már bevetett „fegyvernek” a segítségével.

Hol és hogyan szerveződtek, és miért harcoltak?

A szabadságharcos fegyveres csoportok mindegyikéről elmondható, hogy spontán szerveződtek, főként Budapest olyan területein, ahol „volt kivel harcolni”, azaz ahol a szovjetek tevékenykedtek. Többek között ilyenek voltak a magyar és szovjet csapatok által használt fontos közlekedési csomópontok és útvonalak, úgymint a Széna tér, Móricz Zsigmond körtér, Corvin köz és környéke, Baross tér, Tűzoltó utca, Újpest, Angyalföld, Csepel, Soroksár, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc és Újpest.

A csoportok többnyire egymástól függetlenül – de nem egyszer egymást segítve – az első időszakban központi irányítás nélkül tevékenykedtek, parancsnokaik pedig sokszor csak pár napig látták el a vezetői feladatokat, ugyanis a pillanatnyi helyzet, illetve az elért sikerek vagy kudarcok a fegyvereseket új vezetők választására ösztönözték. A régi parancsnokok ilyenkor két lehetőség közül választhattak: vagy elismerik az új vezért és maradnak, vagy továbbállnak és más csoporthoz csatlakoznak. A bizalom megvonása többeket a harc végleges vagy időszakos beszüntetésére késztetett. Erre példa a Corvin köziek már említett két parancsnoka. Az elsővel, Iván-Kovács Lászlóval szemben felkelőtársai bizalmatlanná váltak, így november 1-én leváltották, helyét pedig Pongrátz Gergely vette át.

Jó kérdés az is, hogy vajon milyen indokaik és érveik lehettek a munkásfiatalok, egyetemisták, diákok és fiatal kamaszok sokaságának, hogy önként vállalták az összecsapásokat? Mi motiválhatta őket a harc felvételére? A válasz, hogy a szocialista rendszer kategorikus elutasítása, a haza iránti szeretet, a kalandvágy, az egyetemisták 16 pontjának érvényesítése, a hatalom gyűlölete, de akár anyagi helyzetük javításának lehetősége is motiválhatta őket a szovjetek elleni harc felvételében. Sikereikben nagy szerepet játszott az is, hogy a felkelők teljes mértékben maguk mögött tudhatták a lakosság támogatását (étkezés, szállás stb.).

A forradalmi harcok alatt…

A hazánkban vidéki helyőrségekben állomásozó szovjet csapatok október 23-án este 22 órakor megkezdték a menetet Budapest irányába, október 24-re virradóra pedig Magyarországra rendeltek további 3 hadosztályt. Szovjet források szerint az így riadókészültségbe helyezett, és „rendcsinálás” céljából bevetett öt hadosztály állományába nagyjából 31 500 katona, 1130 harckocsi- és önjáró löveg, 616 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott szállító harcjármű és 3830 gépkocsi tartozott – ez hatalmas és indokolatlan nagyságú és erejű haderő volt, a Szovjetunió tulajdonképpen háborút viselt Magyarország ellen.

Budapesten még a hajnali órákban kezdték meg a szovjet T–34-es harckocsik „elrettentő” körözésüket a város főbb közlekedési útvonalain és csomópontjain. A szovjet és magyar politikai- és katonai vezetés bárgyú módon gyalogsági támogatás nélkül küldte be tankjait és páncélozott szállító járműveit a felkelők részére kitűnő harci terepül szolgáló, és megfelelő védelmet biztosító szűk utcák magas házai közé. Ez tulajdonképpen öngyilkos akció volt, hiszen a gyalogság fedezete nélkül cirkáló harckocsik így könnyű célpontjává váltak a szabadságharcos csoportoknak, akik ki is használták előnyösebb helyzetüket.

A szovjet csapatok ellen az október 23-tól 29-ig terjedő időszakban nagyjából 1000–1500 főnyi szabadságharcos vette fel a küzdelmet. A fővárosban néhány fontosabb csomópont és objektum tartásán túl szinte mindenütt jelen voltak, megtámadták a mozgásban lévő szovjet és magyar páncélosokat. A szovjet csapatoknak a felkelő-szabadságharcos csoportok nagy veszteségeket okoztak, harckocsikat, tüzérségi lövegeket és más haditechnikai felszerelést zsákmányoltak, illetve önállóan tevékenykedő kisebb orosz gyalogsági alakulatokat fegyvereztek le.

A fegyveres csoportok személyi összetétele 1956. október 24-től változott meg: az egyetemisták jelentős része ekkor beszüntette a harcot, a távozók helyére pedig egyre fiatalabbak léptek. Tulajdonképpen ekkor jelentek meg a pesti srácoknak nevezett fiatal felkelő-szabadságharcosok.

A harcok legaktívabb résztvevői a fiatalkorú diákok és az úgynevezett vagányok voltak. Az alakulatukat elhagyó katonák közül is sokan csatlakoztak a Corvin közi csoportokhoz.” – László Béla György keramikus sajátkezű vallomása, aki a Corvin köziek egyik képviselője volt a Nemzetőrség alapító ülésén

(ÁBTL O-16803, OD-1901 172. o)

A legfiatalabbakra nézzünk meg a következőkben két példát. Szeles Erika 1956 novemberében halt hősi halált a Blaha Lujza tér környékén. A lentebb látható fényképet egy dán fotós, Vagn Hansen készítette, akinek az akkor 15 éves Erika egy orosz PPS-41 típusú géppisztollyal a kezében állt modellt. Fényképe címlapfotóként járta be az októberi forradalom idején a nyugati országokat. A következő példánk az egyik legismertebb ifjú szabadságharcos, a Széna téri fegyveresek közé tartozó, ’56-ban tizenöt éves Mansfeld Péter, akin 1959. március 21-én hajtották végre a halálos ítéletet. Kivégzése az egyik legnagyobb felháborodást keltő üggyé vált, amit ezt követően egyfajta mítosz kezdett körülölelni.

A második szovjet katonai intervenció

A szovjet vezetés október 31-én újabb erők Magyarországra irányításával, és a már az országban lévő megszálló erők jelentős növelésével a november 4-i támadást készítette elő. A Magyarországon lévő csapatok vezetésével Ivan Sztyepanovics Konyev marsallt bízták meg.

1956. november 4-én indult meg a „Forgószél” nevű hadművelet. Ebben az akcióban 17 szovjet hadosztály mintegy 60 ezer katonával vett részt. A Különleges Hadtest kötelékébe tartozó hadosztályok fő erői – a főváros környékén települt felkelő erők egy részének ellenállását leküzdve – 5 órakor különböző irányokból betörtek Budapestre. Körülbelül 5 óra 20 perckor hangzott el a rádióban Nagy Imre felhívása. Nagy beszédét a Honvédelmi Minisztériumban úgy értelmezték, hogy a miniszterelnök a magyar csapatok harcbalépését tényként jelentette be. Ennek ellensúlyozása érdekében a hadsereg vezetése a magyar csapatoknak minden lehetséges módon megtiltotta az ellenállást. A fővárosban azonban Király Béla vezérőrnagy, a Nagy Imre által kinevezett budapesti katonai parancsnok az ellenállás folytatása mellett döntött, illetve több nemzetőralegység is védelmi harcot kezdett folytatni.

A pesti srácok véráldozata

Végezetül a pesti srácok véráldozatáról kell megemlékeznünk, ugyanis a harcok következtében Budapest tizenegy évvel a második világháború után ismét romokban hevert, közel 20 ezer fő szenvedett sérülést, az országban nagyjából 2700, ebből Budapesten mintegy 2 ezer ember halt meg. A forradalom és szabadságharc időszakában bekövetkezett veszteségek mintegy 44%-át a legfiatalabb korosztály, ezek között a pesti srácok adták, nagyjából 750 fiatalkorú vesztette életét ebben a háborúban. 21%-uk 19 éves, vagy annál fiatalabb volt, 4%-uk pedig még a 16-ik életévét sem töltötte be. A szovjet hatóságok közel 5 ezer főt tartóztattak le november első napjaiban, akik közül hadifogolyként számos egyetemistát, diákot, kiskorú fiút és lányt deportáltak szovjet területre.

Szovjet források szerint a magyar felkelők szervezett ellenállását csak november végére sikerült mindenütt megtörni, ezzel párhuzamosan pedig a hadsereget is lefegyverezték. Ezt követően a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok a katonai közigazgatás feladatait látták el (járőrtevékenység, őrszolgálat stb.). A szovjet Állambiztonsági Bizottság, a KGB azonban folytatta a felkelők és ellenállók letartóztatását, valamint a lakosságnál lévő fegyverek összegyűjtését. Az itthon maradt szabadságharcosokra javarészt meghurcoltatás és a társadalomból való kirekesztés várt. Október végén, a forradalom győzelmekor és a november 4-én meginduló második szovjet intervenció során a pesti srácok heroikus önfeláldozásukkal minden kétséget kizáróan bizonyították hazaszeretetüket.

Forrás: http://napitortenelmiforras.blog.hu/

Olvasás folytatása
Továbbiak..

admin

Hozzászólás

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bejegyzések: Hírek

vissza